Elégedett vásárlóink
  • Az utóbbi időben mindig eldugult a fürdőkádunk, kínszenvedés volt leengedni a vizet. Hiába pumpáltam, alig akart lefolyni. Drága és maró tisztítószerek helyett inkább a Sani Stickset választottam. Nagyon hamar feloldotta a szennyeződést, a víz tökéletesen lefolyik a kádból. Nem mellékesen isteni finom illatot is áraszt.

    Halama Ildikó – Újszász

  • Igazán megérte, hogy 48 db pálcikát kaptam ennyi pénzért. 4 helyre is tudok tenni belőle, így valóban 1 évig bőven elegendő. Sokkal gyorsabban folyik le a víz, ráadásul mindig friss illat van tőle a fürdőben és a konyhában is.

    Farkas Istvánné – Szombathely

  • Mosogatásnál a zsír és az apróbb ételmaradékok miatt állandóan el volt dugulva a lefolyóm. Hallottam, hogy a vegyszerek sokszor nem kímélik a vezetéket, ezért a Sani Sticks mellett döntöttem. Csak bele kellett dobni a lefolyóba a pálcát, és kész is voltam. Már pár órán belül érezhető lett, hogy tisztul a mosogató. Az illata pedig fenséges, meg vagyok elégedve.

    Szórád Gergely – Várpalota

  • Nem hittem volna, hogy vegyszerek nélkül is ilyen jól ki lehet takarítani a lefolyókat. Mostantól csak ezt használom, remekül teszi a dolgát. A konyhában és a zuhanyzóban is elképesztően gyorsan folyik le a víz vele. Mindenkinek ajánlom, akinek gyakran eldugulnak a vezetékei.

    Tatai Magdolna – Kisoroszi

  • Szerelőt akartam hívni a duguláshoz, de ez a pálcika sokkal jobban megérte. Minden lefolyómba passzol, csak bele kell dobni egy darabot. Sokáig kitart, így a 48 db-os szettel jó vásárt csináltam.

    Bartha Gábor – Budapest

  • Ez a Sani Sticks pálcika friss és üde illatot bocsát ki, nagyon szépen tisztítja a lefolyómat. Még a fürdőszobámban levő padlóösszefolyót is sikerült vele kidugítanom, amivel már hosszú évek óta küszködtem.

    Hajdú Szabolcs – Nyíregyháza